Főoldal Rólunk
Rólunk
Tartalomjegyzék
Rólunk
Egyéb látnivalók
Minden oldal

Ásatástörténet

A „Békés megye régészeti topográfiája” munkálatainak megindulásakor, 1968 tavaszán jutottak el a Vésztő melletti Mágori dombhoz. Már az 1930-as évektől kezdve kerültek elő innen különböző korú leletek a területen végzett szőlőművelési munkák alkalmával. Ezek különböző múzeumokba kerültek. 1968 novemberében Nagy Katalin próbaásatást végzett a dombon, melynek során megtalálta a középkori temetőt. 1970-ben Juhász Irén vette át az ásatás vezetését. Ettől az időtől kezdve folyamatosan, tervásatás keretében történt a Csolt-nemzetség monostorainak feltárása 1978 végéig. A középkori falak feltárása közben, a mélyebb rétegek érintésekor bronzkori telepmaradványok is felszínre kerültek. Ezért kapcsolódott be Hegedűs Katalin 1972-1976 között az őskori tell feltárásokba.
A Csolt-monostor falainak műemléki konzerválására 1976-ban Istvánfi Gyula építészmérnök készített programtervet. 1977-ben a kiviteli terv is elfogadásra került. 1979-ben a Vésztői Nagyközségi Tanács VB Költségvetési Üzeme megkezdte a helyreállítást és azt 1982-ben befejezte. 1980-ban kezdődött a Wenckheim pince kialakítása kiállítás céljára. Az állandó kiállítás - mely a domb történetét mutatja be az újkőkortól a török hódoltság koráig - 1982. augusztus 25-én nyílt meg a műemlékileg konzervált Csolt-monostori romkert avatásával együtt. A Mágori domb régészeti és természetvédelmi védettség alatt áll.


Az őskori tell évekkel korábbra tervezett helyszíni (in situ) bemutatásának munkálataira csak 1986-ban kerülhetett sor. A kettős domb északi részen 5x25 méter felületű szelvényt nyitottak meg úgy, hogy helyükön maradtak a telep- és temetőrészletek az újkőkortól a középső bronzkorig. A kiállítóhely szilárd tetőszerkezetet kapott, amely alatt „L” alakú járdáról lehet megnézni a domb keresztmetszetét adó rétegsorokat és leleteket. A feltárást Makkay János és Juhász Irén végezték, a nagyközönség számára 1988. október 3-án nyitották meg.

A domb őskorának története

A Békés megyei Vésztő nagyközségtől 5 km-re nyugatra, a Holt- Sebes Körös bal partján, a folyó lefűződött kanyarulata által körülölelt folyóháton emelkedik a 93,9 m tengerszint feletti magasságú Mágori domb. A 250x170 méteres kiterjedésű telephalom 9 méternyire magasodik az egykori Körös-meder ártere fölé.

Az őskori - újkőkori, rézkori és bronzkori telepleletek: házak, hulladékgödrök, vermek, szabadtéri tűzhelyek, valamint az újkőkori és rézkori temetőrészletek leletein keresztül nyerünk bepillantást, az egymást követően megtelepedett népek, illetve népcsoportok mindennapi életébe és hiedelemvilágába. A hely kedvező földrajzi adottsága vonzotta ide az őskor népeit. Az egymást követően itt megtelepedett és kisebb-nagyobb megszakításokkal évezredeken át egy helyben lakó népek lakóházainak omladékából, háztartási hulladékából tekintélyes vastagságú 700 cm vastag, 9 építési periódusra tagolódó kultúrréteg képződött. A hosszú ideig tartó egy helyben lakás következtében a sok hulladék, az egymásra épült, újra és újra megújított házak romjai halmokat „tell”-eket eredményeztek, ilyen értelemben a Mágori domb mesterségesen alakult ki.

A Kr. e. 3500-2600 között virágzó újkőkori civilizációk: a szakállháti csoport és a tiszai parasztkultúra telephelyeit, házszintjeit találtuk meg a Mágori domb rétegsorának legalján. Kisméretű, lesározott padlójú, paticsfalú házakban laktak az első megtelepedők. A lakóterek kis, ovális vagy kerek nyílt tűzhelyei elsősorban a melegedést szolgálták, a sütés-főzés valószínűleg a házakon kívül kemencékben folyt. Életmódjukról mindössze az általuk készített cserépedények, kő- és csonteszközök vallanak, hazai talajkörülmények között; ugyanis csak ezek maradtak. Az égetett agyagedények készítésének felfedezése e kor vívmánya volt.

A középső bronzkori Gyulavarsándi kultúra idején (Kr. e. 1750-1300) népesedik be az őskor folyamán utoljára a Mágori-domb. E békés időszak ismét egy virágzó paraszti életformát honosított meg. A tartós megtelepedést és békés fejlődést bizonyítja, hogy a bronzkori házakat; három alkalommal újították meg ugyanazon a helyen. A bronzkorban élt emberek tágas, négyszögletes, cölöpvázas, sárfalú épületekben laktak. A középső bronzkor időszakát követő közel 2000 évből nincs nyoma itt a dombon az emberi életnek.

A Csolt-nemzetség monostorának története

A IX. század végi magyar honfoglalás idején őseink e vidéket is megszállták, birtokba vették. A megye középkori múltjának kutatása vezetett a Mágori dombhoz. Az ásatás eredményeként vált ismertté a megye első birtokos nemzetségének, a Vatától származó Csolt-nemzetségnek a monostora. Nagyon kevés azoknak az írott feljegyzéseknek a száma, melyek a monostorra vonatkoznak. Így főleg az ásatás során megismert adatok alapján állítható össze története, amely egyben az Alföld korai Árpád-kori múltjának ismeretét is bővíti. A X. században a Csolt-nemzetség vette birtokába a mai Békés megye nagy részét. Vatának, a nemzetség akkori vezetőjének 1046. évi lázadását Péter királynak a feudalizmust és a latin rítusú kereszténység terjesztését előmozdító törekvése váltotta ki. A lázadását leverték, így megkezdődhetett a megye területén a nyugati kereszténység és ezzel együtt a feudalizmus térhódítása. Ezekről az eseményekről csak közvetett tudósítások vannak, másfél évszázadnyi időre homályba vész a nemzetség története.

Az első feljegyzés a monostorról 1222-ból ismert. Ekkor apátja -Lodus - tanúként szerepelt a váradi ítélőszék előtt: „...Lodi, abbatis de Cholt...”. A Csolt család több ágra szakadva élt az ország különböző részein. A nemzetség tagjaival korábbi feljegyzésekben is találkozunk. Általános történeti adatokból ismerjük a nemzetség ősét, Vatát 1046-ból, majd az 1060. év eseményeinél fiáról-Janusról hallunk. A család egyik ágának neve 1213-ban tűnik fel, a Vata nevet újból és újból használják. Egyik tagja, Gyula, ekkor a Kraszna megyei Kórogy falu birtokosa. 1216-ban ugyan ő a királytól kiküldött Smaragd bírónak volt a megbízott embere. A megye területén éltek közül 1221 -ben tűnik fel az egyik „... Solt filium Solt.” (Csolt fia Csolt).

A 14. században a leszármazott Ábrahámfiak szerepelnek az okiratokban. 1357-ben a váradi káptalan előtt kötött egyezségben találkozunk a monostor és a birtokos nevének említésével. Ekkor a monostor temploma Mindenszentek tiszteletére volt felszentelve. 1383-ban említik utoljára a csolti monostort. Az Ábrahámfiak megosztoztak Békés megyei javaikon: „...Vésztő birtokon... a Körös folyón lévő két malomról oly módon készítettek egymás közt felosztást, hogy a Csolt (Cholta) birtokon, a monostor oldalán fekvő malom... Miklósé lett.

Majd e század végén ismeretlen okok miatt megszűnik a monostori élet, a területet a szomszédos Mágorhoz csatolják (innen maradt fenn a domb neve). Mágornak nem volt temploma, ezért a falu a hajdani monostor templomát használják plébániaként a későbbi időben. 1479-ben egy oklevél Mágort más néven Csoltnak nevezi. Az utolsó adatok Mágorra vonatkozóan a XVI. század második feléből valók: 1567-ben 40, 1579-ben 38 család élt a faluban.

A helység - a táj többi községével együtt - az 1590-es években pusztult el. 1654-ben már Mágor is pusztaként szerepel az összeírásokban. 1733-ban, a török kivonulása után összeírták Békés megye elpusztult templomos helyeit. Ekkor még állt a monostor két tornya: „Itt még ma is mutatkozik két torony, és sokan mondják, hogy itt szerzetesi kolostor is volt.” Az elhagyott templom tornyai 1786-ban dőltek le. A monostor építőanyagát felhasználták a megrongálódott vésztői templom kijavításához, valamint a környező kúriák építéséhez.


A megye e területét birtokló Wenckheim család 1810-1812 között a dombra építtette azt a pincét, amelyben az állandó kiállítás látható. Ennek a pincének az építése okozta a kolostor együttes végleges pusztulását. A feltárás alkalmával a templom területén több építési periódus fal-, illetve alapfal maradványait találtuk meg. Az első templomot a XI. század első felében építették, ennek csak a falait díszítő falfestmény töredékeit ismerjük, melyek anyag és stílusvizsgálati eredményei keltezik készítési idejét. Ezt a körtemplomot (rotunda) a kolostorudvaron tárták fel. A feltételezés szerint a pogány lázadás (1046) időszakában pusztították el vagy nagyon megrongálták. A század második felében épült román stílusú templom szentélyfala félköríves, teste pedig téglalap alakú. A félköríves szentélyfal alapjában, építőanyagként találták azokat a köveket, melyeken; freskómaradványok voltak. A kis román stílusú templom az 1100-as évek legelején még működött, ezt bizonyítják a falak mellett feltárt sírok pénzleletei.

A Mágori dombon feltárt kolostoregyüttes jelentősége a munkálatok előrehaladtával egyre emelkedett. Az is bizonyossá vált, hogy olyan rangos díszítményekkel ellátott épületek álltak itt a dombon, melyekhez hasonlóak az ország más részein csak királyi építkezéseken vagy azok hatósugarában találhatóak. Művészettörténeti jelentőségük az Alföldön az adott korszakban a legnagyobb.


Forrás: Békés Megyei Múzeumok Igazgatósága