Főoldal Hagyományőrző egyesületek és kézművesek
Hagyományőrző egyesületek és kézművesek
Tartalomjegyzék
Hagyományőrző egyesületek és kézművesek
Molnár Anikó: bútor, kerámia és üvegfestő
Csingrádi csapat- Vésztő
Minden oldal

 

Körös-Sárréti Hagyományőrző

Íjász Egyesület

/Szeghalmi kistérség/

 

A megalakulás

2006-ban megalakult a Körös-Sárréti Hagyományőrző Íjász Egyesület. Leader+ pályázatunkkal íjász felszereléseket: összesen 18 darab íjat – kicsiknek és nagyoknak, olimpikonoknak és kedvtelőknek, vadászoknak és célba lövőknek, minden íjásznak és íjászat iránt érdeklődőnek beszereztünk egyet-egyet!

Így lehetőséget teremtünk az itt élőknek és  idelátogatóknak az íjászat megismerésére, és hagyományaink elsajátítására.

Elsődleges és legfontosabb célunk, korunk ifjúságának egy más lehetőséget adni a szabadidő hasznos eltöltésére, egy olyan „kaland” lehetőségét megteremteni, mely közelebb áll az évezredes magyar hagyományokhoz, és ezáltal közelebb hozza a „múltbéli valóságot” – történelmünk szeretetét.

A lehetőség mindenki előtt nyitott. Rendszeres edzéseket tartunk Szeghalmon, melyekre nagyon sok szeretettel várunk minden odalátogatót.

 

Céljaink

Működésünk céljaihoz tartozik a helyi íjászélet megszervezése és fellendítése, az íjászat, mint szellemi-fizikai kikapcsolódásra alkalmas (családi) szabadidősport helyszínének, eszközeinek valamint a foglalkozások levezetésének biztosítása.

Továbbá fontosnak tartjuk az íjászat hagyományaival, történelmével kapcsolatos ismeretek terjesztését, a versenyíjászat szakmai feltételeinek biztosítását, eredményes versenyzők nevelését és nem utolsó sorban az együttműködést azon magyar, külföldi és nemzetközi szervezetekkel, akik a fenti célokkal egyetértenek.

Az íjászat is - mint nagyon sok sporttevékenység – nagyban hozzájárul egészségünk megőrzéséhez, a betegség-megelőzéshez. Emellett egyesületünk ezen ősi hagyományokhoz kapcsolódó sokrétű ismeretek felelevenítésével, terjesztésével és megőrzésével nevelési, oktatási célokat is megvalósít. A természetben eltöltött szabadidő mindannyiunk számára sok szempontból kedvező és hasznos, melyhez lehetőséget biztosít szervezetünk.


Íjászpályánk

Pályánk:

Régi fiúkollégium, 5520 Szeghalom, Ady 2-4.

Elérhetőségeink:

Cím: 5520, Szeghalom, Hunyadi 54.

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Tel.: Papp Viktor : 20/264-9409 Potecz Attila : 70/474-3105

Web: www.korossarretiijaszok.gportal.hu

Képek az egyesület életéből

Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely

Böszörményi Csergetés

Nyílzápor 2010

Kurultaj 2010

Élő történelemóra


 

Molnár Anikó

Üvegfestés

Bejárati ajtók, belső nyílászárók, szekrények üvegajtói, helységek ablakainak megjelenését egyedivé teheti ezzel a festési technikával készült üvegekkel. Készülhet hőszigetelt változatban és hőszigetelés nélkül. A fényt átereszti az üveg, ám a betekintést akadályozza.
A motívum egyedi tervezésű, akár monogrammal, évszámmal kiegészített változatban is, diszkrét, bármilyen stílusú lakás visszafogott díszítőeleme lehet.

Habán kerámia

Közép- Európa egyedülálló néprajzi és művészeti kincse a XVI. századtól eredeztető habán kerámia. Fehér mázra kerül a díszítő festés, amely névvel, évszámmal ellátva személyre szóló ajándék lehet különleges alkalmakra. Műhelyünkben tálak, bokályok, fűszertartók, korsók, kupák, egyéb dísz- és használati tárgyak készülnek habán stílusban kézi korongozással és festéssel.


Festett bútorok

A festett népi bútor a XVIII. században élte virágkorát. Ezek a bútorok napjainkban is jól használhatók a régi hagyományok újrateremtésével a kor igényeihez igazodva.

Az egyedi méretre gyártott bútorra kerül föld- és vizes alapú festékekkel a díszítő motívum, mely egyéni igények alapján készül. Apróbb tárgyak (kulcstartók, sótartók, fogasok) és bútoregyüttesek (ágyak, szekrények, tálasok, bölcső, pad, tulipános láda) készülnek, melyek értékét az igényes készítési mód (hét rétegű festés) és az esztétikus megjelenés emeli.

Elérhetőség:

Cím: 5530, Vésztő, Wesselényi u. 19.

Telefonszám: 06/30/676/7454

E-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.


 

„Csingárdi csapat” Vésztő

(csingárdi;a pattogatni való kukorica népies neve)

Csapatunk 2008-ban alakult 5 fővel, jelenleg a létszámot egy-egy foglalkozás alkalmával a családtagok bevonásával bővítjük.

Céljaink;

- A népi hagyományok továbbadása, megismertetés a jövő nemzedékével.

- A kézműves szakmák megismerése, megtanulása.

- Jeles napokhoz fűződő hagyományok felelevenítése,alkalmazása.

Tevékenységeink;

  • Szőnyegszövés (gyermekjátékok, használati és díszítő tárgyak készítése)
  • Népi gyermekjátékok készítése természetes anyagokból (levélpuska, búzaszárduda, fűzfasíp, kákatutaj, gyékénybaba, nádsíp stb.)
  • Sárréti ízek felelevenítése, jellegzetes tészták sütése szabadtéri kemencében (kürtöskalács, pogácsa, túróslepény, lekvároskifli) Ezek az ízek visszaidézik szüleink, nagyszüleink konyhái illatát, gyermekkori emlékeinket.
  • Hálókötés (haltartók, merítők készítése)

Résztveszünk;

- hagyományőrző napokon

- kézművesnapokon

Igény szerint óvodákban, iskolákban mutatjuk be a kismesterségeket.

Egy-egy foglalkozáson bemutatjuk  a tárgyak készítésnek menetét valamint lehetővé tesszük a foglalkozásba való bekapcsolódást. A munka során finomság és igazi csemege a szabad tűzön rostával pattogatott kukorica melynek az illat, varázsa csalogatja az érdeklődőket.

Csapatunk tagjai alkalomhoz illően népviseletbe öltözve, jókedvűen szeretettel várják az érdeklődőket.

A 2011-es évben nagy örömünkre szolgált a Vésztő- Mágor Történelmi Emlékhelyen való megjelenés. Kovács István Igazgató Úr meghívásának szívesen tettünk eleget, az emlékhelyen rendezett kézműves napokon való népi hagyományok bemutatásával és továbbadásával.

Az emlékhely arculata napról-napra színvonalasabb, a kézművesházak berendezése, pihenőházak és játszótér építése még szebbé varázsolja a környéket.

Ez úton mondunk köszönetet Igazgató Úrnak és a mindig mosolygós és segítőkész dolgozóknak.

Bízunk benne, hogy szándékainkat ez érdeklődők megértik és egyetértenek Illyés Gyulával aki ezen szavakat üzeni mindannyiunknak;

„Valamiféle szépérzetet mozdít meg bennünk minden tárgy amelyet emberi tíz ujj formált ki. Az ember által embernek készített tárgyak magukhoz hívják, megőrzik az utolsó percig árasztják magukból a fájdalmukat az örömüket a szívosságukat a múlandósággal szemben.”

Én gyermekkoromban  egy mágori tanyán éltem, múzeumba illő tárgyak között és sokat hallottam a régi időkről. Akkor még „csuporból” ittam a tejet, teát és „kupulykóba” gyűjtöttem a tojást. Résztvettem a kender termesztésben és feldolgozásban. A téli estéken édesanyámtól a szövést édesapámtól a hálókötést és a „kaskafonást” tanultam. Megtanultam természetes anyagokból játékokat készíteni pl; fűzfasípot, bodzapuskát, csontcsikót. Ezekre a tárgyakra a  mai napig szívesen emlékszem, és így vélekednek a Csingárdi csapat tagjai is. Ezért is szeretnénk ha minél többen megismernék az általunk olyan nagyra becsült hagyományokat.

Várunk minden érdeklődőt szeretettel Vésztő- Mágoron!

Varga Gizella

 

népművész

íjászat | iskoláknak | kézműves | Vésztő - Mágor